Lancia kulcsmásolás
Rosko2021-05-17T09:01:59+02:00A Lancia több millió eladott modelljével az egyik legismertebb olasz márka.
Nézzük meg több évtizedre visszanyúló történelmét.
A gyárat Vincenzo Lancia Claudio Fogolinnal alapította 1906-ban.
- 1907-ben jelent meg első autókonstrukció az “Alpha” mely motor fordulatszámával, nagy fajlagos teljesítményével, és nagyon is innovatív első tengelyével döbbentette meg a közönséget.
- 1913-ban jelent meg a “Theta” mely az első autók egyike volt, amelyik elektromos rendszerrel rendelkezett.
- 1921-ben a “Trikappa” amelybe szűk hengerszögű V8-as motort szereltek, lett a márka elit csúcsmodellje.
Első modelljeik nagy sikert arattak, és 1922-re már Olaszország egyik vezető autógyártói lettek.
Érdekessége a történetnek, hogy az alapító 1935-ig bekövetkezett haláláig minden egyes újonnan kifejlesztett modellt saját maga tesztelt.
A Lancia a II. világháború után a haszongépjármű piacon is megjelent különböző teherautókkal, illetve autóbuszokkal.
Leghíresebb modellje az “Esatau”, mely kezdetben katonai teherautóként funkcionált.
- 1950-ben az “Aurélia” volt az első olyan autó a világon, amelynél hathengeres “V” motort alkalmazták, és a dugattyúk 60 fokban helyezkedtek el.
Az autógyár az 1980-as években beírta magát a rallysport történetébe is a “Delta” modellel, mely rengeteg rangos versenyt nyert meg.
Napjainkban a Lancia az egyik vezető nagyhatalom az autógyártás történetében.
És nem csak a modell gyártásban kiemelkedő márka, hanem az autókulcs másolás szempontjából is érdekes lehet.
Lancia kulcsmásolás a kezdetektől
Kezdetben ezeket a kulcsokat is (mint más nagymúltú gépkocsigyártó cégnél) simán vaslemezből készítették. Ezen kis “vasdarabok” megmunkálása természetesen különféle tűreszelőkkel történt, melyet a szaki hosszú órák alatt volt csak képes megmunkálni. Ezt az időszakot nevezhetjük igazán szakmának. Abban az esetben ha túlcsúszott a tűreszelő, és valamelyik szekcióból kicsit többet vettünk le a kelleténél, ebben az esetben eldobhattuk a nyersanyagot, és kezdhettük elölről az egészet. Ez abban az időben nem csak a Lancia kulcsmásolás esetén volt így.
- Aztán az 1950-es években megjelentek az első kulcsmásoló gépek, amik bár még kezdetlegesek voltak, de már sokat segített az időintervallum rövidítésben.
- A 60-as években jelentek meg a különféle rézötvözetből készült kulcsok.
Kezdetben még csak egy oldalirányú maráskóddal rendelkeztek.
- Ez a gyártási technológia egészen a 70-es évekig tartott.
Aztán valaki kitalálta hogy a hengerzárakba kétoldalról “pakolja be” a lamellákat. Így alakult ki a még ugyan teljesen fém, de már két oldalra lemarható nyerskulcs.
Autókulcs másolás a nyolcvanas években
Ez az időszak arról híres, hogy a teljesen fém kialakítású kulcsok megváltoztak.
Mind abban az értelemben, hogy általában már műanyag fejük volt, mind pedig abban, hogy bonyolultabb nútolással voltak ellátva.
Viszont érdekessége az időszaknak hogy megmaradtak az egy oldalra lemart változatok is, párhuzamban a kétoldali társaikkal.
1990-től 2000-ig
Elmondható a Lanciáról is, hogy ő sem maradt ki a technikai vívmányok fejlődéséről. Ugyanis 1995-ben ő is bevezette a immobiliser rendszerét.
E nagymúltú gyár is elsőgenerációs T1 és T2 immo chippekkel kezdett.
Aztán 1999-ben mint minden nagy olasz márka, ő is az ID48-ra váltott, melyet az akkori időkben elég nehézkes volt hozzá tanítani az autóhoz. (Még gyári körülmények között is.)
Természetesen a nyerskulcsok továbbra is plasztikfejűek maradtak, de már megfigyelhető volt a kis piros, vagy kék chiptartó a kulcsfej tetején.
Lancia kulcsmásolás – bicskakulcs
A gyár 2001 tájékán kifejleszti saját gyártású behajtható változatú kulcsait, melyek egyedülálló formáival debütálnak. Ez a bicskakulcs két- illetve három nyomógombbal került a piacra.
Egészen 2008-ig gyártották ezt a konstrukciót, aztán a Lancia is beállt a sorba, és a Fiat bicskakulcsait kezdte el használni.
Érdekesség hogy a mai napig ezeket a modelleket használja.
A keyless-go vagy ahogy mi mondjuk szabadkezes kulcsokat még nem alkalmazzák a legújabb modelleknél sem.
Ha Lancia autókulcsot szeretnél másoltatni elérhető áron, keress minket elérhetőségeinken!