Suzuki autókulcs másolás. (Rosszul hangzik, sokba fog kerülni?)  Ne essen pánikba, minden rendben lesz, csak próbálja meg megkeresni pótkulcsát…
Megvan? Ok.

Akkor az első, amit tehet, hogy eljön hozzánk egy autókulcs másolásra, és ezzel megelőzi azt a problémát hogy esetleg az utolsó példány is elvesszen. Pár adatra szükségünk lesz. Ezért nem árt előkészíteni a gépkocsi forgalmi engedélyét. Az autó típusával (Swift, Wagon-R, Alto stb.) tisztában lehetünk, de a gyártási évet sokan összekeverik a forgalomba helyezés dátumával. (2-3 év sokat jelenthet a immobiliser chipek algoritmusainak változása szempontjából.)

keep calm and find your suzuki key – autókulcs másolásAzok a szép 80-as 90-es évek…

A Suzuki ahogy szinte megismertük, már el is kezdte a gépkocsik gyártását Magyarországon. Ilyen el nem felejthető típusokkal, mint a Maruti vagy a Samurai tört be a piacra. Ezeket a típusokat természetesen nem Esztergomban gyártották, hanem ténylegesen Japán piacos “csodák” voltak. Ezeknek a gépkocsiknak az autókulcs másolását még egyszerű fémfejű kulcsokra “marták” a nagyra becsült “szakik”.

Ezután 1991-ben kezdték el gyártani a mi autónk néven elhíresült Suzuki Swift tömegautót. Több százezres darabszámban adtak el szerte a világban, köztük kis országunkban is ahol szinte népautó lett.

1993 óta ezen típus az új autó eladások listája szerint a legnépszerűbb kisautó Magyarországon.

1996-ig plasztikfejű, de nem immobiliseres kulcsokkal gyártották mindegyik típusú Suzukit. Ezeket még elég egyszerű módon lehetett duplikálni mert nem volt benne ID kódot tartalmazó chipecske. 1996 után áttörés következett amikor is bevezették a “4C” tekercseket. Ezekett mind üveg mind “kis széndarab” formátumban gyártották.

1999-ben már újításnak számított az “ID40”, amit mind a “Wagon-R+“-nál mind pedig az “Ignis”-nél előszeretettel alkalmaztak. (Ebben az esetben a Suzuki az Opellel is “kóperált” mert az Agila ugyanolyan paraméterekkel rendelkezik mind kinézetre, mind pedig az immo rendszerrel kapcsolatban.) Ezeket a típusokat a mai napig nem lehet klónozni, csak tanítani szabad az autóra. Másképp nem fogja elindítani a kulcs a gépjárművet, és ráadásul a motorvezérlőt is letilthatjuk. A Suzuki autókulcs másolás nem veszélytelen dolog!

2004-2005-től jött a váltás a Suzuki kulcsmásolásban is, bár a szárak ugyanúgy fogazottak maradtak a chipek ID46-ra váltottak. Eezzel kicsit nehezebb lett az illesztési eljárásuk. (Zárójelben hozzáteszem hogy az elején még nehezen duplikálható kis “széndarabot” azóta már az egyik legkönnyebben klónozható chip-ként ismerjük).

ID46 chipek

ID 46-os chipek

Suzuki autókulcs másolás 2009-2010-től

a Suzuki kulcsmásolásban is változások lettek foganatosítva, mert egyidejűleg lettek bevezetve a szabad kezes vagy “keyless go” fantázianevű “kütyük” és a panelon integrált immo chippekkel rendelkező kulcsok, melyeknél együtt tanul az immobiliser a záró-nyitó elektronikával. Ezeknek az illesztési eljárása már bonyolultabb, bár még mindig nem kell bíbelődni olyan más márkáknál megszokott tanítási előkészületekkel mint a PIN kód kifejtés az autóból.

suzuki swift keyless 500px – autókulcs másolás

Keyless GO

2018-2019-ben a Suzuki is újított abból a szempontból, hogy már nem elég hogy panelon integrált kulcsai “keyless go” vagy szabad kezes rendszerben működnek, de proximity rendszerrel vannak felszerelve. Így tulajdonosuknak csak közelíteni kell az autóhoz és már a kilincs érintésével felold minden fizikai és elektronikus védelmet a rendszer ennek következtében a gépkocsi rögtön indítható lesz:) Így működik a Suzuki autók kulcsmásolása…

Ha elvesztettük a gépjármű utolsó kulcsát is

Upsz 200Természetesen ebben az esetben is tudunk segíteni 🙂 Kérem készítse elő az autó forgalmi engedélyét hogy minél könnyebben be tudjuk azonosítani a védelmi rendszert, amivel a gépjármű dolgozik. Ha gépkocsi 1995 vagy ennél idősebb gyártású és a gyújtáskapcsoló egyforma zárlatú az autó egyik ajtózárjával, akkor elég kiszereltetni az ajtózárat. Mi abból elkészítjük a Suzuki-t működtető kulcsot. (Bár a ajtózárból hiányzik egy-két lamella ami a gyújtáskapcsolóban megvan de ki lehet számolni hogy milyen elosztásban vesznek részt ezek a kis lemezecskék. Így az ajtóreteszhez készített kulcs jó lesz a gyújtáshoz is.)

Ha viszont a kocsi 1995-2010 között lett gyártva, ebben az esetben is elég nekünk az ajtózárat elhozni viszont itt már az immo egységet is ki kell szerelni. Ez a gyújtáskapcsoló alatt helyezkedik el a műanyag burkolat alatt körülbelül 20-25 centiméterre. (Vannak esetek, amikor az immobox-ot nem szereltetjük ki, hanem amikor fizikálisan fordul a kulcs és van gyújtás. Ilyenkor a kolléga kimegy a helyszínre és “kábelen” feltanítja az immobiliser chipet az autóra. Ez attól függ hogy annál az évjáratú gépkocsinál mi az egyszerűbb és gyorsabb megoldás.)

Autókulcs másolás – Suzuki Swift immobilizer

Így néz ki egy Suzuki Swift immobiliser doboz

2011-nél fiatalabb Suzuki gépkocsiknál már sokszor előfordul, hogy a mechanikai védelemmel nem kell foglalkoznunk csak és kizárólag az immo-egységet illetve a “keyless go” rendszert kell feloldani ahhoz hogy az autó indítható legyen. (Természetesen itt is típus- és évjáratfüggő, hogy éppen mit kell kiszerelni a gépjárműből ahhoz, hogy teljes értékű kulcs készüljön, és még az is előfordulhat hogy csak a kulcstanító műszerrel való illesztési eljárást választjuk.)

Kérem egy dolgot ne felejtsenek el…
Sok problémától kímélhetik meg magukat egy időben elvégzett Suzuki autókulcs másolással!

De akárhogy döntenek,
a Horacsik Kft munkatársai mindenben segítségükre lesznek.

Ezen az oldalon felveheti velünk a kapcsolatot.