Lehetséges ez?

Természetesen a válaszunk igen.

Hogy hogyan ezt mindjárt kifejtem viszont előtte kissé kanyarodjunk vissza az időben 1995-re, amikor is a biztosítótársaságok megrendelésére különböző cégek kifejlesztették az immobiliser chippet. mely az indításgátlást hivatott szolgálni.

Ez a rendszer áll: a vevőegységből (immokarika és immobox), illetve az adóból ami az autókulcs fejében lévő kis 1cm x 0,5 cm-es kis “széndarab”, ami tartalmaz egy réztekercset ami magában hordozza az ID-kódot.
Ezt a rendszert egyébként azért fejlesztették ki, hogy ne lehessen olyan könnyen zártöréssel eltulajdonítani egy autót. (Természetesen azért a tolvajok egy pár év után már tudták a megoldást a problémára)

Először még nem lehetett autókhoz egyszerűen immobiliseres chipet klónozni, hanem kezdetleges módszerekkel próbálkoztunk különféle illesztési eljárásokkal. (SDD vagy a később nagy sikert aratott SBB, ami Silca termék, és amivel megmondom őszintén hogy néha még én is dolgozom :)

Mivel az autókulcs másolás szépen lassan kezdett saját iparággá válni, ezért a chip tanításnak és klónozásnak is több válfaja kezdett elterjedni, amit nagyszerűen lehetett alkalmazni az ezzel foglalkozó “szakiknak”.

immobiliser autokulcs

A kezdeti 1-2 féle immochiphez képest ma már ott tartunk hogy kb 120-150 féle ID kóddal rendelkező chippel dolgozunk, ami elég bonyolult hozzáillesztési eljárásokat von maga után, ebből adódik hogy néhány autókulcs másolás akár 80-100.000 Ft-ba is kerülhet, ami a megnövekedett alapanyag költségének is betudható. Továbbmegyek… Mostanában egy-két éve jelentek meg azok az autókulcsoknak már alig nevezhető kis dobozok amiket vagy be kell helyezni a kis nyílásba a műszerfalon és úgy kell megnyomni a start-stop gombot az indításhoz vagy már “zsebből indul” azaz “keylessgo” típusú kis dobozka, mellyel ha már közelítünk az autóhoz akkor már nyílik is az ajtó és beülve a gépkocsinkba már el is indulhatunk utunkra.

De hogyan lehet ezeket a bonyolult elektronikával ellátott autókulcsokat lemásolni Kb. 3-4 perc alatt?

Nézzük először az egyszerű szárral ellátott nyomógomb nélküli kulcsokat…

  • Itt általában nem okoz problémát az első generációs immochippek klónozása, ami kb. fél perc, illetve a kulcsszár lemarása is körülbelül ennyi időt vesz igénybe, és még sok esetben az autó sem kell hozzá.
  • Valamivel bonyolultabb duplikálni a fix szárral rendelkező immo-egységgel ellátott nyomógombos kulcsokat, mert itt általában együtt tanul a chip a záró-nyitó elektronikával, és így 2-szer fél perc mellé még fél perc mire az ajtót is gombnyomásra tudjuk nyitni. (Természetesen vannak kivételek például a ford egyes honda típusok illetve a bmw ahol a régebbi típusoknál a záró-nyitó elektronika “kézzel tanul” itt miután feltanítottuk az immoegységet nekiállhatunk a nyomógombok feltanításához kézzel, ami elég bonyolult (5-ször fordítsd el a gyújtáskapcsolóban a kulcsot, kétszer nyomd meg a nyitógombot, nyisd ki és csukd be a vezető oldali ajtót 3-szor, fújd ki az orrod 2-szer :DDDD stb.stb…)
  • Bár bonyolultabb elektronikával vannak ellátva mégis gyorsabb a viszonylag új autók kis dobozkájának vagy kártyájának másolása amikor kb. 2-3 perc alatt OBD kábelen végbemegy a tanítás ezután már csak a kis kulcsot kell lemarni és készen is vagyunk.
  • Ugyanez vonatkozik a szabadkezes vagy “keylessgo”-s autókulcsok másolására is.
    Ezek a kis proximity-s kütyük már az autó megközelítésénél érzékelik a gépkocsit és rögtön összhangba kerülnek egymással így a tulajdonosnak nincs is más dolga csak élvezni a gépjármű kényelmi funkcióit.

Egy dologra felhívnám a figyelmüket!

Fontos lenne autókulcs másolással elkerülni azt, hogy egyáltalán ne legyen kulcs a gépkocsihoz mert akkor is tudunk segíti, de a duplikálási ár többszöröséért.

És ne feledjék, akármilyen gépjárműkulcs problémájuk van keressék a Horacsik Vegyesipari és Fémtömegcikk Forgalmazó Kft-t.